„1 perc és nyersz” típusú játékok – a TV-s vetélkedőből jól ismert ügyességi játékok bármelyike alkalmazható egy lánybúcsú hangulatának fokozására, vagy szórakoztató programként is. Hétköznapi kellékekkel és olcsón megoldható szinte minden kihívás.
Székfoglaló – a hagyományos „zene/stop” székfoglalós játék könnyedén feldobja a hangulatot a házibuli elején. Akkor érdemes játszani, ha sokan vagytok.
Fűszer felismerés – bekötött szemmel, illat alapján – egy jó háziasszonynak nem okozhat ez gondot.
Emlékkönyv a menyasszonynak – minden résztvevő hozzon egy közös képet a menyasszonnyal, amit beleragaszthattok az emlékkönyvbe (egy rövid személyes üzenettel kiegészítve).
+18-as Activity – alkossatok csapatokat és játszatok egymás ellen, ez a társas igazán jó hangulat beindító lehet (akár olyan csapatnak is akik kevésbé ismerik egymást)
Bal kezes rajzolás Activity Írj előre egy listát cetlikre, amit összehajtva bedobsz egy kalapba. Egyesével húzzatok belőle és bal kézzel le kell rajzolni. 1 perc van minden szóra. Ha nem sikerül kitalálni, mindenki iszik.
Hogyan magyaráznád el a vőlegényednek játék A kártyákra írt kimagyarázásokat kell a menyasszonynak megfogalmazni, úgy hogy közben használnia kell az előre meghatározott szavakat is (pl.: “Hogyan magyaráznád el a vőlegényednek, hogy a gyerek leesett a létráról, miközben Te a szomszéd fiúval beszélgettél?” Kötelező szavak: karácsony, jóképű, csillár). Írjatok minél több kínos szituációs feladatot és hozzá egyáltalán nem illő szavakat. Meglehetősen vicces történetek alakulnak majd ki belőle.
Kihívás kártyák A nap elején mindenki írjon fel egy kihívás feladatot a menyasszonynak, amit az este folyamán teljesítenie kell. Ha megcsinálja, akkor a feladat írója egy ajándék meglepetéssel hálálja meg.
„Én még soha…” kezdd így a mondatot. Mindenki mondjon egy állítást ezzel a kezdettel (merj szokatlan, akár TABU témákat is feszegetni pl.: „Én még soha nem csókolóztam másik nővel”, „Én még soha nem randiztam csúnya férfival”, stb.). Akire igaz az állítás, ő ezt a kört megúszta, azonban ha valaki mégis tett már ilyet korábban, akkor neki bizony inni kell… Érdekes dolgok derülhetnek így ki.
„Első csók sztori” vagy beváltalanabbaknak „Hogyan vesztettem el a szüzességem sztori”. Menjetek sorba és mondja el mindenki a saját történetét. Megdöbbentő, de ez az a téma, ami a hétköznapokban nem sűrűn kerül elő még barátnők között sem, pedig olyan jókat lehet rajta nevetni…
Egyen szalag / egyen póló / egyentetkó / egyen kitűző, stb. – ezzel jelölhetitek, hogy egy csapatba tartoztok és így mindenki tudni fogja, hogy „miért viselkedtek olyan furcsán?”
3 állítás magadról, 2 igaz 1 hamis – ha nem találja el, melyik hamis, innia kell
Felelsz vagy mersz játék A menyasszonyt kell elsőként kérdezni, majd ő választja ki, hogy kitől kérdez, és így folytatódik a sor. Ha azt választja „Felelek”, akkor kérdezz tőle bármit, őszintén kell válaszolnia. Ha azt választja „Merek”, akkor egy feladat kell neki kitalálnod, amit ott helyben azonnal meg kell csinálnia. Vigyázz a kérdésekkel, mert rosszul is elsülhet.
Gyűjtsetek minél több selfie-t idegenekkel
Szívecske matricákkal ragasztgassátok tele a menyasszony ruháját, az este folyamán ezeket kell eladnia pénzért idegen férfiaknak. A feladat akkor lesz teljesítve, ha az összes szív elfogyott.
Gyűjts aláírást a pólódra jóképű férfiaktól
Jókívánság, tanács gyűjtés, hogy mivel tehetné a menyasszony boldoggá a leendő férjét. A menyasszony idegenektől gyűjtse ezeket egy füzetbe, vagy vegye fel videóra, esetleg hangfelvételre.
Keringő a szökőkútnál A legközelebbi szökőkutat keringőzze körbe a menyasszony az első férfival, aki arra jár / vagy akit a csapat kijelöl. Ne feledjétek, minden teljesített feladat után jutalmat érdemel a menyasszony.
Fogadalom A szövege legyen vicces, kicsit gúnyos, ugyanakkor őszinte és legyen valóság alapja. SABLON alapján is készíthetitek, mert rengeteg ilyet lehet találni az interneten, a lényeg, hogy a menyasszony személyére szabottan alakítsátok át. VAGY, ha még viccesebbet szeretnétek, akkor mindenki írjon egy sort így kezdve: „Fogadom, hogy…”, majd a menyasszonynak sorban mindegyiket fel kell olvasni és ezzel megtenni az esküjét a csapat előtt. Bevállalósabbak a szórakozóhelyen a mikrofonba is elmondhatják… ez igazán emlékezetes lesz.
Oklevél / Bizonyítvány / Tanúsítvány Az este végén, amikor már minden feladat teljesítése meg volt, a fogadalmon is átesett a menyasszony, ünnepélyesen átadhatjátok neki a „Lánybúcsú Bizottság” hozzájárulását az esküvőhöz, amellyel igazoljátok, hogy átment az „ASSZONY teszten” és alkalmas a házasságra.